Olcsó futópad
Nyomtatás E-mail
 

Olcsó futópad - ebbe a cikkünkbe az olcsó futópadokról írunk néhány sort. Szeretnénk bemutatni vásárlóinknak, érdeklődőinknek, hogy az "olcsó" termékek között is vannak megfelelő minőségű futógépek, akár elektromos vagy mechanikus dőlésszöggel rendelkezők esetében is. Bemutatjuk milyen szempontok szerint válasszanak, esetlegesen mire kell mindenképpen figyelnünk.

Olcsó futópad

Az olcsó futógépek esetében nem mindig kell az olcsó szóról a gyenge minőségre asszociálni, hiszen a mai tömeggyártásban is vannak nagyon komoly minőségű termékek, melyek olyan technikai paraméterekkel rendelkezhetnek amiket csak a "nagy" testvéreik tudnak vagy olyan márkák, melyeknél erősen meg kell fizetnünk magát a márkanevet is. Ma már köztudott, hogy szinte "minden" Kínában készül, azonban Kínai és Kínai termék közt is van jelentős különbség. Vannak cégek akiknek a Keleti országokban saját gyáraik vannak, ahol is "csak" a munkaerőt veszik meg és szigorú követelmények között gyártják a termékeket. Ma Magyarországon is van több olyan márka, melyek a távolkeleten készülnek, de kifejezetten mondjuk a Német piacra, ott pedig mielőtt kereskedelembe kerülnek a termékek, olyan részletes minőség ellenőrzésen mennek keresztül, hogy hiba és rossz minőség szinte kizárt! Ezen termékek rendelkeznek mindenféle engedélyszámmal és tanusítvánnyal is.

Cikkünk tartalomjegyzéke:

  • Mi számít olcsó futógépnek?
  • Milyen olcsó márkákat lehet kapni ma Magyarországon?
  • Hogyan válasszunk futópadot az u.n olcsó kategóriából?
  • Milyen minőségek és milyen garanciák vannak ez esetben?

Mi számít olcsó futógépnek?

Ez egy elég nehéz kérdés, hiszen minden embernek más és más számít olcsónak vagy éppen drágának. Próbálunk az arany középúton haladni és úgy behatárolni az árakat. Manapság futógépeket 50 - 60.000,- Ft-tól lehet kapni és mi 200.000,- Ft-nál húznánk meg az olcsó határ tetejét. Ez felett már olyan gépek vannak olyan tudással, melyek a középkategóriához tartoznak, de mint írtuk, kinek mi az olcsó....

Olcsó futópadoknál is megkülönböztethetünk különböző kategóriákat, méghozzá 3 kategóriába sorolnánk be a termékeket:

  • Mechanikus futópad
  • Elektromos futópad - mechanikus dőlésszöggel
  • Elektromos futópad - elektromos dőlésszög állítással

Mechanikus futópad

Ezek a gépek egy roppant egyszerű mechanikusan működő mágnesfékes modellek. Ma már nem nagy számban vannak a piacon, de még azért jelen vannak. Ezeket árban 50- 80.000,- Ft-os árig tudnánk behatárolni. Tulajdonképpen ezek erőltetett gyaloglásra, és kapaszkodással történő "futásra" (lábtolásra) alkalmasak, ezeken a modelleken a futás kapaszkodás nélkül már művészetnek számítana.... Amennyiben lehetőségünk engedi, mindenképpen legalább egyel magasabb kategóriát válasszunk, hiszen a motivációnk vélhetően hamar megfog szünni, ahhoz pedig drága hogy ennyi pénzt kidobjunk az ablakon.

Elektromos futópad - mechanikus dőlésszöggel

Ezen modellek már megfelelnek egy normális sétálásra, gyaloglásra, kocogásra, joggolásra vagy éppen futásra is. Motoros rendszerrel működnek, kivétel a dőlésszög állítása. Ezeket a futógépeket 90.000 - 150.000,- Ft-ig lehet vásárolni. Tulajdonképpen abszolút használható modellekről beszélhetünk. Kicsit kellemetlen lehet, ha futás közben kell dőlésszöget állítanunk, hiszen az edzést abba kell hagyni, leszálni a padról, majd állítani a dőlésszögön és folytatni az edzést. Amennyiben ez minket nem zavar, vagy nem akarunk "dombon" sétálni, futni, akkor tökéletes gép lehet számunkra ezen kategória kínálata.

Elektromos futópad - elektromos dőlésszög állítással

Ez a kategória már úgymond az "olcsó futógépek" csúcskategóriája. Itt minden funkció a konzolról állítható és teljesen komfortos gépek. Ezt a kategóriát 150.000,- Ft -tól - 200.000,- Ft-ig vásárolhatjuk meg. Itt már egészen komoly modellekkel is találkozhatunk, nagyon jó paraméterekkel. Amennyiben az anyagiak megengedik, úgy mindenképpen ezt a kategóriát ajánljuk, hiszen motivációban, tudásban is komoly gépek, melyeket remélhetőleg hosszútávon fogunk használni!

Milyen olcsó márkákat lehet kapni ma Magyarországon?

Ma hazánkban többféle márkából is tudunk válogatni, azonban nagyon kell figyelnünk, hogy milyen modell mellet is fogjuk voksunkat letenni. Sajnos vannak nagyon rossz minőségű termékek, melyek márkaneveit nem hozhatjuk le, hiszen az törvény ellenes lenne. Bízunk benne hogy a segítségként felsoroltak segítenek majd eldönteni, mik is azok a márkák melyek alklmasak hosszútávon számunkra.

Néhány ismertebb márka a jelenleg piacon lévő termékekből, melyek árai esetlegesen beleférnek ezekbe a kategóriákba:

  • Stamm Bodyfit
  • Christopeit Sport
  • Horizon Fitness
  • Tempo Fitness
  • Treo Fitness
  • Proform
  • Weslo
  • Robust
  • Body Sculpture
  • York fitness
  • Housefit
  • Walkease
  • Miralgo
  • Pro Sport
  • Hammer
  • DKN
  • Reebok
  • Energetics
  • Domyos
  • ...stb

Sajnos mint már írtuk nem jelölhetjük be azokat a modelleket amiket nem ajánlunk. Cégünk ezen termékekből azonban forgalmazza azokat a márkákat melyek valóban megbízhatóak és rendelkeznek szerviz háttérrel. Ezek között sajnálatosan több olyan márka is van melyekhez hazánkban nincs szerviz, nincs alkatrészellátottság és tulajdonképpen kizárólagos forgalmazója, importőre sincs, tehát a későbbiekben esetlegesen gondunk is lehet vele...

Hogyan válasszunk futópadot az u.n olcsó kategóriából?

Nagyon fontos, hogy legyen a márkának importőre, vagy legalább egy hivatalos forgalmazójja, aki tud a későbbiekben garanciális javítást eszközölni, illetve alkatrészt beszerezni a garancia lejárta után is. Amennyiben ezt nem tudják, vagy nem túl meggyőzőek, ne vegyék meg azt a márkát. Javasoljuk, hogy ha kinéztek egy márkát  / forgalmazót hívjuk fel, hogy van egy olyan márkájú futópadjuk és alkatrészt keresnek hozzá... itt minden el fog dőlni! :-) Cégünk a saját márkáinkhoz folyamatosan tart alkatrészeket, így szinte bármikor, bármit tudunk javítani saját gépeink közül.Mindenképpen ajánljuk saját márkáinkat, mert ezek már bevállt modellek és az esetleges rossz szériákat márkákat kivettük a forgalmazási listánkból, így valóban csak a minőségi termékeket tudjuk adni megfelelő árban! (Vigyázzunk az u.n bemutatós, kamionról leesett és Angliából származó ("csomagsérült") olcsón kínált modellekkel). Sajnos vannak olyan hipermarketes és egyéb modellek is, melyekhez "fűt fát" beígérnek, de amikor javításra kerülne a sor, akkor szétteszik a kezüket vagy másra mutogatnak. Mindenképpen teszteljük az eladókat, így szinte biztosra mehetünk!

Cégünk az alábbi márkákat forgalmazza ebből a kategóriából:

  • Stamm Bodyfit
  • Christopeit Sport
  • Horizon Fitness
  • Tempo Fitness
  • Treo Fitness

Milyen minőségek és milyen garanciák vannak ez esetben?

Ma Magyarországon törvény szerint 6 hónap garanciát kell adni minimum a termékekre egy forgalmazónak, de általában mindenki kiadja legalább az 1 éves garanciákat. Cégünk minden saját termékére minimum 2 év garanciát biztosít, illetve ezen felül egyéb garanciákat, mint pl: 30 év garancia a vázszerkezetre, 10 év garancia a motorra, 2 az elektronikra...stb (ezeket csak egyes márkáknál tudjuk mi is kiadni). Alap esetben egy 2 év garanciás termékkel már biztonságban lehetünk, hiszen 2 éven keresztül garantált a működése, mivel ezek már minőségi termékek, így alkatrészt is tudunk akár 5-10 évre visszamenőleg is biztosítani. Alaposan járjuk körbe, hogy milyen futópadot választunk, hiszen hosszú távra tervezzük a használatát! Kérdezzen körbe több forgalmazót és nézzen körbe több üzletbe is.

 

Reméljük cikkünk hasznos volt és sikerül mindenkinek kifognia egy megbízható olcsó futópadot! Természetesen kérdéseik esetén állunk szíves rendelkezésükre, hívjanak bennünket bátran!

A mi futópad szaküzletünket és fitness szaküzletünket az alábbi weboldalakon találhatja meg:

Futópad szaküzlet - Ahol a tudás és kényelem találkozik

Vital Force - Minden ami fitness


Budapest - Zalaegerszeg - Nyíregyháza

Olcsó futópad - Olcsó futógép - Vital Force

Hits: 1381
Hozzászólások (1)add
0
...
Írta: Andrea , november 14, 2012
Köszönjük, nekünk nagy segítség volt, majdnem belefutottunk egy hibás szériába!
Szólj hozzá Te is!
smaller | bigger

busy
 
Hirdetés
Hirdetés